Krónika

Magyar bárányok kerülnek az olasz húsvéti asztalokra

Az olasz húsvéti hagyományokról és a fenntarthatóságról beszélgetett Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfőn közzétett adásában Áder János volt államfő és Gianni Annoni olasz étteremtulajdonos.

Magyar bárányok kerülnek az olasz húsvéti asztalokra
Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának felvételén
Fotó: Facebook/Kék Bolygó Alapítvány

Arra a kérdésre, hogy mennyire fontos ünnep a húsvét az olaszoknak, Gianni Annoni kiemelte, „nekünk, keresztényeknek” a legfontosabb ünnepünk a húsvét, hiszen „minden csoda, amit az Isten ígért, itt találkozik”.

A húsvétkor Olaszországban fogyasztott ételek közül Gianni Annoni kiemelte a bárányt, amelyet legnagyobb mennyiségben Magyarországról visznek be Olaszországba. Hozzátette, hogy fontos a tojás is, amellyel sós tortákat is díszítenek főleg Dél-Olaszországban, valamint a tavaszi zöldségek és a húsvéti desszertek.

A kedvenc húsvéti ételére vonatkozó kérdés kapcsán Gianni Annoni kifejtette, hogy mindenevő, „mindent megtisztel”, és ez szerinte üzenet a fenntarthatóságért, az igazi változásért. Úgy vélte, a mostani nagy probléma az, hogy az ember elkényelmesedett, csak csirkemellet eszik, ha halat, akkor lazacot, kezdi elfelejteni a belsőségeket, a furcsa ízeket, furcsa textúrákat, miközben a „mindenevés” lenne a fenntarthatóság kulcsa.

Ezt a helyzetet Áder János a nagymamája szavaival úgy írta le, hogy „beleszoktunk a jóba”. Majd rámutatott, gyermekei generációjának természetes, hogy bármit megvehet, ugyanakkor nem akarják feleleveníteni a gasztronómiai hagyományokat, nem akarnak kísérletezni. Példaként említette, hogy a Magyarországon fogható édesvízi halaknak van vagy 150 féle elkészítési módjuk, nem csak a rántás vagy a halászlé.

Áder János hangsúlyozta a hagyományok megőrzésének fontosságát és megjegyezte, hogy Gianni Annoni nemcsak a családjában őrzi a hagyományt, hanem az étterme menüsorának összeállításánál is.

Áder János emlékeztetett arra, hogy Gianni Annoni korábban azt mondta, Magyarországon nagyon nehéz jó alapanyagot beszerezni, kénytelenek sokszor a jó alapanyagért Olaszországba menni. Változott-e a helyzet az elmúlt években? – tette fel a kérdést Áder János.

Gianni Annoni kiemelte, hogy változott, elsősorban a húsok terén. Az étteremben használt vad és baromfi mindenféleképpen magyar, a felhasznált marhahús egy része is magyar, a borjút azonban még mindig Olaszországból kell beszerezniük és onnan hozzák be a tengeri halakat is.

Gianni Annoni kiemelte, hogy a magyar konyha nagyon „előre ment”, volt egy evolúciója, és azt is pozitívumként említette, hogy „a magyar ember tudatosan kezdett el a magyar élelmiszeren gondolkodni”.

A beszélgetés végén Gianni Annoni még egyszer felhívta a figyelmet a hagyományok megtartásának fontosságára, és mindenkit arra biztatott, hogy húsvétkor fogyasszon minőségi, magyar húst. Áder János elköszönésében minden nézőnek és hallgatónak áldott húsvétot kívánt.

Kapcsolódó írásaink