Krónika

Szijjártó Péter: A szlovákiai magyar közösség egységes és erős

A külgazdasági és külügyminiszter gratulált a felvidéki politikus teljesítményéhez

A szlovákiai magyar közösség egységes, erős, és politikailag is egységet tudott felmutatni – értékelte a szlovákiai elnökválasztás első fordulójának eredményét a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter: A szlovákiai magyar közösség egységes és erős
Szijjártó Péter megfogalmazása szerint nekünk, magyaroknak szívet melengető, hogy Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke és köztárságielnök-jelöltje kilenc induló közül az élbolyt jelentő, negyedik helyen végzett
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter megfogalmazása szerint „nekünk, magyaroknak szívet melengető”, hogy Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke és köztárságielnök-jelöltje kilenc induló közül az élbolyt jelentő, negyedik helyen végzett.

Nemzeti kisebbséghez tartozó politikusnak sohasem könnyű feladat elindulni egy elnökválasztáson, ő mégis elvállalta, végig csinálta a kampányt és Dunaszerdahely, valamint Komárom járásban a legtöbb szavazatot szerezte meg – mondta.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Magyarország mindig tiszteletben tarja más országok választópolgárainak döntéseit, a kölcsönös tiszteletre alapítja a külpolitikáját, soha nem szól bele más országok belpolitikai folyamataiba és ugyanezt várja el másoktól is.
„Vágy, hogy a nemzetközi politikában minél többen legyenek olyan politikusok, akik a béke hangján beszélnek, a béke hangján szállnak síkra, az ilyen politikusoknak természetesen mindig szurkolunk, ehhez jogunk van” – jegyezte meg a külgazdasági és külügyminiszter.

Kapcsolódó írásaink