Krónika
Daganatnak hitték, de az orvosokat is meglepte amit találtak
Több év után műtötték ki az anyukából

Egy „kőbabát” hordott testében több mint fél évszázadon keresztül egy brazíliai őslakos törzsből származó asszony – írta szerdán a Mirror.
A 81 éves Daniela Almeida Vera régóta súlyos gyomorfájdalmakra panaszkodott, szakemberhez azonban sosem fordult a problémájával. Nem szeretett orvoshoz járni, és tartott tőle, hogy daganata van, ezért csak fájdalomcsillapító gyógyszereket szedett, illetve az alternatív megoldásoktól remélt megkönnyebbülést.
Az asszonyt végül az egyik Ponta Porã-i kórházba szállították, ahol az orvosok szintén rákra tippeltek, mígnem hihetetlen felfedezést tettek.
A 3D-s tomográfia segítségével kiderült, hogy a nő egy kisbabát hordott a szíve alatt, ami még az utolsó terhességéből származott. A méhen kívüli megtermékenyítés egy elképesztően ritka formájából fejlődött magzat meghalt, ezután pedig elmeszesedett, ugyanis az anya szervezete nem tudta felszívni.
Az orvosok március 14-én megműtötték az asszonyt, és több mint 56 év után kiemelték belőle a „kőbabát”. A nő egy nappal a beavatkozást követően az intenzív osztályon életét vesztette. Daniela Almeida Vera hét gyereket és negyven unokát hagyott hátra.
A szakemberek további vizsgálatokat rendeltek el az elmeszesedett magzaton.