Krónika

Porig égett az arab világ legrangosabb filmstúdiója Kairóban

A lángok három környező épületre is átterjedtek, de az embereket onnan is még időben sikerült kimenekíteni, ők az éjszakát az utcán töltötték

Porig égett Kairóban, az egyiptomi fővárosban az arab világ legrangosabb, nyolcvan éve alapított filmstúdiója, az al-Ahrám szombatra virradóra. Az épületben a katasztrófa idején nem tartózkodott senki – jelentették különböző hírportálok és az AFP hírügynökség.

Porig égett az arab világ legrangosabb filmstúdiója Kairóban
Tűzoltók harcolnak a lángokkal az Al-Ahram stúdiónál és a környező épületeknél Kairó Gízai kerületében 2024. március 16-án
Fotó: AFP/Momen Samir

A lángok három környező épületre is átterjedtek, de az embereket onnan is még időben sikerült kimenekíteni, ők az éjszakát az utcán töltötték. Többeket a helyszínen el kellett látniuk a mentőknek a belélegzett füst miatt.

Tűzoltók hűtik a még mindig parázsló területet az Al-Ahram stúdióban és a környező épületekben keletkezett tűz után Kairó Gízai kerületében 2024. március 16-án. A lángok elborították az arab világ egyik legrégebbi és legrangosabb, 80 évvel ezelőtt alapított filmgyártó stúdióját, mindent felégettek benne, és átterjedtek három környező épületre, amelyeket evakuáltak, mielőtt a tűz elérte volna őket
Tűzoltók hűtik a még mindig parázsló területet az Al-Ahram stúdióban és a környező épületekben keletkezett tűz után Kairó Gízai kerületében 2024. március 16-án. A lángok elborították az arab világ egyik legrégebbi és legrangosabb, 80 évvel ezelőtt alapított filmgyártó stúdióját, porig égették és átterjedtek három környező épületre, amelyeket evakuáltak, mielőtt a tűz elérte volna őket
Fotó: AFP/Momen Samir

Egyiptomban gyakoriak a halálos tűzesetek a tűzvédelmi szabályok be nem tartása, valamint a tűzoltók és a mentők lassú kiérkezése miatt.

A helyi média beszámolója szerint a tűz előtt 24 órával fejezték be a stúdióban egy olyan televíziós sorozat forgatását, amely a muszlim böjti hónapra készült. A ramadán múlt hétfőn kezdődött el, és ebben az időszakban Egyiptomban és az arab világ további részein is csúcsokat döntenek a tévés nézettségi mutatók.

A tűz keletkezésének oka egyelőre nem ismert, a tűzoltóknak több mint hat órára volt szükségük a lángok megfékezéséhez.

Az al-Ahrám filmstúdiót 1944-ben alapították, és 27 ezer négyzetméteren folyt benne a munka.

Az ötvenes években Egyiptom a világ harmadik legnagyobb filmgyártója volt, az al-Ahrámban számtalan mozifilm és televíziós sorozat készült.

Kapcsolódó írásaink