Krónika

Tudja miért döntik meg a kutyák a fejüket?

Egy új tanulmány választ ad a kérdésre

Az Animal Cognition című szakfolyóiratban megjelent tanulmány a kutyák fejbillentését azok viselkedése mentén vizsgálta. A szakemberek ebben azt figyelték meg, hogy a kutyák mikor és milyen irányba billentik a fejüket egy kognitív szempontból megterhelő feladat végrehajtása közben – írta meg az Origo.

Tudja miért döntik meg a kutyák a fejüket?
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

A kérdéses feladat egy bizonyos játék elhozása volt egy másik szobából, miután az ebeknek megmondták a játék nevét: a parancs teljesítéséhez nemcsak az eszköz nevét kellett parancsként felismerniük, hanem azt a memóriájukban is fel kellett idézniük, és el is kellett hozniuk.

A tanulmány szerzői összesen negyven kutyát figyeltek meg kommunikációs interakció közben, és azt találták, hogy azok a négylábú barátaink, akik különösen jók voltak a játék visszahozásában, gyakrabban billentették oldalra a fejüket a parancs hallatán, mint azok, akik nem teljesítettek jól.

A szakemberek szerint elképzelhető, hogy a fejüket billentő ebek egyszerűen így koncentrálnak és figyelnek, vagy akár épp a nevet párosítják egy képpel a fejükben, amikor meghallják kedvenc játékuk nevét. A viselkedéskutatás rejtélye: talán a hallási ingerek hatnak így a kutyákra?

Mire képes a kutya?

De mire képes a kutya? A kutatók szerint további vizsgálatot érdemel, hogy a kutyák pontosan miért billentik a fejüket bizonyos irányokba.

A kutyák viselkedése további rejtélyt is takar: meglehet az is, hogy csak személyes preferencia, hogy egy eb jobbra vagy balra dönti a fejét, amikor figyel.

Korábbi, összesen tizenkét kutyán végzett kutatások agyi szkenneléssel megállapították, hogy a kis kedvenceink agyának jobb oldala általában aktívabb a pozitív vagy dicsérő szavak feldolgozásában. De az, hogy ez a megfigyelés milyen kapcsolatban állhat a fejbillentéssel, további kutatásokat igényel.

További érdekes adalék, hogy nem volt hatással a fej billentésére az, hogy a parancsot kiadó ember hol állt akkor, amikor arra kérte az állatot, hogy hozzon egy játékot.

A viselkedés gyakorisága is kérdéses. A kutyák emlékezete és a kutya kommunikációja, a fej billentése tehát továbbra is rejtély.

Kapcsolódó írásaink