Krónika

Leszerepelt a Wizz Air a briteknél

A rossz ügyfélszolgálat és a rengeteg késés okán ismét a legrosszabb légitársaságnak választották a magyar fapados légitársaságot, a Wizz Air-t – írja a Mandiner.

Leszerepelt a Wizz Air a briteknél
Tízéves együttműködését ünnepli a debreceni légikikötő és a légitársaság
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A „Which?” felmérése szerint a Wizz Air a második egymást követő évben is a legrosszabb rövid távú légitársaság – számolt be róla az Independent nyomán a Mandiner.

Az elégedettségi felmérésében 2023 októberében 10 775 járatot vettek szemügyre, és a brit utasokat pedig arra kérték, hogy értékeljék a légitársaságokat az ügyfélszolgálat, az ár-érték arány, az üléskényelem, valamint az ételek és italok tekintetében.

A magyar fapados légitársaságot főleg a késések és a rossz ügyfélszolgálat miatt kritizálták a felmérésben. Egy ügyfél szerint például lehetetlen volt velük kommunikálni, amikor segítséget kért.

Az ötből egy csillagot kapott a légitársaság az ügyfélszolgálatért, 44 százalékos összpontszámmal, ami azt jelenti, hogy a második egymást követő évben is az utolsó helyen végzett, közvetlenül a Ryanair (47 százalék), az Iberia (49 százalék) és a Vueling (53 százalék) mögött.

A Wizz Air emellett a többi kategóriában – beleértve az ár-érték arányt – sem kapott két csillagnál többet.

Kapcsolódó írásaink