Krónika
Új szabályt vezetnek be a világ legmagasabb hegycsúcsán
Komoly ellenőrzésre számíthatnak a hegymászók

„A hegyeink bűzlenek. Arról panaszkodnak a környéken dolgozók, hogy emberi széklet látható a sziklákon, és ettől néhány hegymászó még meg is betegedik. Ez elfogadhatatlan, arról nem beszélve, hogy rontja az imázsunkat” – nyilatkozta Mingma Sherpa, Pasang Lhamu vidék önkormányzati elnöke.
Hozzátette: a hegymászóknak ezután kakizsákot kell vásárolniuk, amelyeket az alaptáborba visszatérés után meg kell mutatni az ellenőröknek. Szerinte egy mászó átlagosan napi 250 gramm székletet produkál, a legtöbb ember pedig nagyjából két hetet tölt a táborokban. A környezetszennyezés elleni csoportot vezető Chhiring Sherpa azt mondta:
„Azt tervezzük, hogy két táskát adunk a mászóknak, amelyeket öt-hat alkalommal használhatnak fel.”