Krónika
Megalázó: Mauglinak hívták az ötéves autista kisfiút
A helyi tankerület felmondott a III. kerületi óvodában ordítozó dolgozóknak

A mandiner.hu írta meg, hogy egy, az RTL birtokába jutott hangfelvételen hallható, ahogy folyamatosan ordítoznak a kisfiúval, valamint többek között Mauglinak hívják.
A RTL-nek a gyermek édesanyja is nyilatkozott. Elmondása szerint már korábban érezte, hogy nincs minden rendben az óvodában, mivel a fiú viselkedése megváltozott, és félt bemenni a csoportszobába. Az édesanya többször is megpróbált beszélni az óvoda igazgatójával, de egyszer sem tudta elérni.
A család a történteket követően úgy döntött, másik intézménybe fogják vinni a kisfiút. Az illetékes tankerület vizsgálatot indított az ügyben, és felmondott az ügyben érintett óvodai dolgozóknak.