Krónika

Elvették a jogosítványát, ezért bosszúból felgyújtotta a rendőr házát

Egy 39 éves férfi ittasan ült volán mögé, de lebukott, olvasható a borsonline.hu-n megjelent hírben.

Elvették a jogosítványát, ezért bosszúból felgyújtotta a rendőr házát
Képünk illusztráció
Fotó: MH-archív/Hegedüs Róbert

Igazoltatták, a rendőr pedig azonnal elvette a jogosítványát, felfüggesztette azt, sőt még meg is büntette, miután a sebességhatárt is túllépte. Ezt a sértett fél nem tűrte, úgy döntött, bosszút áll.

Fogta magát, elment az illetékes rendőr házához az egyik éjszaka folyamán, majd olajjal lelocsolta a kerítést, és felgyújtotta azt.

Természetesen tette után azonnal őrizetbe vették, pláne, miután kiderült, hogy a sofőr azt követően is vezetett, hogy nem volt már rá engedélye – írja a Maszol.

Kapcsolódó írásaink