Krónika

Szervezetten gyűjtik és hasznosítják a fenyőfákat

Becslések szerint évente 500–600 ezer fenyő kerül ki a fővárosi utcákra

A Budapesti Közművek szervezetten gyűjti be, és környezetbarát módon hasznosítja az ünnepek után feleslegessé vált sokszázezer karácsonyfát – tájékoztatta a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divízió csütörtökön az MTI-t.

Szervezetten gyűjtik és hasznosítják a fenyőfákat
Szervezetten gyűjtik és hasznosítják a fenyőfákat (képünk illusztráció)
Fotó: MH archív/Bodnár Patrícia

A feladat logisztikai szempontból is komoly kihívás, hiszen becslések szerint évente 500–600 ezer fenyő kerül ki a fővárosi utcákra – emelték ki a közleményben.

Jelezték: a lakosság a fákat elhelyezheti a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely bármelyikére, vagy lerakhatja a háztartási hulladékos kukák mellé jól látható helyre.

Az FKF arra kéri a budapestieket, hogy a fákat semmiképpen se dobják el a közterületeken úgy, hogy az veszélyeztesse a gyalogos-, bicikli- és gépjárműforgalmat, mások biztonságát, illetve a főváros tisztaságát.

A tájékoztatás szerint a kijelölt gyűjtőpontokról vízkereszt után naponta átlagosan 12 „fenyőfajárat”, a lomtalanításoknál alkalmazott, speciális felépítménnyel szerelt célgép szállítja el az összegyűlő karácsonyfákat. A lakóingatlanoktól a kukásautók gyűjtik össze a fákat, illetve szükség esetén külön járművek is besegítenek – fűzték hozzá.

A karácsonyfák az aprítást követően, a kommunális hulladékkal történő összekeverésük után, ellenőrzött, ipari körülmények között alkalmasak a környezetkímélő módon történő termikus hasznosításra, így a nagy hatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak környezetbarát távhőt és villamos energiát – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó írásaink

Mit jelképez a karácsonyfa?

ĀÖsszességében a karácsonyfa díszítése egy összetett hagyomány, amely különböző kultúrák és vallások hatásait hordozza magán