Krónika
Amerika hősének kiáltották ki a náci táborból lovakat lopó indián hadvezért
Egész életét dicsőség és megbecsülés övezte haláláig

A második világháború az amúgy is meglehetősen zivataros 20. század egyik legnagyobb jelentőségű történelmi eseménye. Hat éven keresztül, 1939-től 1945-ig hadban állt szinte az egész világ, tengelyhatalmak a szövetségesek ellen.
Az ilyen kiélezett szituációkban rengeteg dolog történik: az emberi aljasság, de a hősiesség is hihetetlen mértékekig képes emelkedni.
Az egyik legfigyelemreméltóbb történet a második világháborúban egy, az amerikai hadseregben szolgáló, egyszerű katonáé. akinek a polgári neve Joe Medicine Crow. A furcsa név oka, hogy egy nem éppen angolszász származású férfiról beszélünk: Joe Medicine Crow amerikai őslakos, köznyelven „indián”, a prériindiánok közül, az Apsáalooke törzsből – és az utolsó hivatalos indián hadvezér a törzsből.
Az amerikai őslakos indiánok az európaik megérkezése előtt már hosszú-hosszú idők óta éltek ott, harmóniában a természettel. Az sok indián törzs bár nem osztozott közös hitvilágon, volt egy dolog, amely mindannyiuk kultúráját összekötötte: ez a dolog pedig a harc volt.
Az indiánoknál egyáltalán nem számított ritkának, ha valaki 70–80 évesen lóháton, kifestve a csatába vonult – sőt, olyanok is voltak, akik direkt eldöntötték, hogy meghalni mennek a csatába. Az ilyen harcosok kapták a csaták előtt a legszínpompásabb díszeket aggatták magukra, és óriási tisztelet övezte őket a csatát megelőzően, hatalmas megtiszteltetés volt így átkelni a szivárványhídon.
Joe Medicine Crow már a modern USA-ban nőtt fel, amikor kitört a II. világháború. Belépett a seregbe, a 102. számú gyalogos ezredbe került, és Európában harcolt. Joe Medicine Crow pedig véghezvitte a saját törzsfőnöke által meghatározott cselekedeteket, amelyek hadvezérhez válásához szükségesek: megérintett egy ellenséges katonát anélkül, hogy az ellenség megölte volna; elvette az ellenség fegyverét; győztes osztagot vezetett a csatatéren, és ellopott ötven német lovat egy SS-táborból, miközben saját törzsi harci énekeit üvöltötte, mindezt természetesen harci festésben, amelyet mindig viselt, amikor csatába ment.
A háború után író lett, és törzsének igazi spirituális vezetője, több katonai és állami kitüntetés büszke tulajdonosa volt az utolsó Apsáalooke hadvezér.