Krónika

Budapestet mikortól önti el a hó? – Térképen a havazás

Ahogy az Országos Meteorológiai Szolgálat jelezte, a Dunántúlon és a Duna vonalában is intenzív havazás lehetséges. Az előrejelzési modellek azt mutatják, hogy Budapesten szerda délutántól csütörtök délutánig változó erősséggel havazhat, összesen 8-20 centiméteres hóréteg alakulhat ki, a vastagabb hótakaró a budai hegyvidéken lehet.

Budapestet mikortól önti el a hó? – Térképen a havazás
Csütörtök reggelre vastag hótakaró lepheti be Budapestet
Fotó: MH archív/Horváth Péter Gyula

A délelőtt folyamán a Dunántúl nagy részén az eső havazásba ment át. A fővárosban csak a délutáni óráktól lehet erre számítani. Az érdekessége a mostani időjárási helyzetnek, hogy dél felől húzódik északi irányba a hidegbeáramlás abban a magasságban, ahol a csapadék halmazállapota eldől. Így Budapest délebbi kerületeiben várhatóan 15 órától, azaz Csepelen, Nagytétényban, míg az északabbi Újpesten csak 1-2 órával később válthat át az eső havasesőbe, havazásba. 18-20 óra környékén már az egész fővárosban intenzív lehet a havazás, ami 22 óra után gyengülhet, de az enyhébb erősségű havazás csütörtök délutáig kitarthat.

Az előrejelzési térképen az este 16 és 19 óra között várható csapadékmennyiség látható, a fehér vonalakkal jelzett területen számíthatunk havazásra. Mint a térképen is látható ebben az időszakban a fővárosban már egyértelműen havazásra kell készülni, és 3 óra alatt 4-6 centi hó hullhat a metnet.hu térképe szerint

Fotó: metnet.hu
A modellszámítás szerint csütörtök koradélutáig havazhat, csütörtökön már gyengébb intenzitással
A modellszámítás szerint csütörtök koradélutáig havazhat, csütörtökön már gyengébb intenzitással
Fotó: metnet.hu

Mint a térképen is látható, a csütörtök délelőtti órákban fővárosban összeföggő hótakaróra lehet számítani, Budapest legnagyobb részén a 10 centimétert is meghaladhatja a hóvastagság
Mint a térképen is látható, a csütörtök délelőtti órákban a fővárosban összeföggő hótakaróra lehet számítani, Budapest legnagyobb részén a 10 centimétert is meghaladhatja a hóvastagság
Fotó: metnet.hu

Kapcsolódó írásaink