Krónika
Őrizetbe vettek Németországban egy gyilkosságokkal fenyegetőző 18 éves fiatalt

Peter Beuth hesseni belügyminiszter elmondta: még a kezdeti fázisában sikerült leleplezni a támadás tervét.
A nyomozás eddigi eredményei szerint a gyanúsított „határozott, erőszakos, antiszemita és szélsőjobboldali nézeteket vallott”. A fiatal férfi több alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy embereket akar ölni politikai céljai megvalósítása érdekében. A gyanú szerint fegyverviselési törvényeket is megsértett.
A nyomozás már több hónapja tart ellene, múlt héten a lakását is átkutatták a rendőrök, és számítógépeket, mobiltelefonokat, valamint fegyvereket és lőszereket is lefoglaltak.