Krónika
Először büntettek űrszemét miatt az Egyesült Államokban

Az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) közölte, hogy a Dish műholdas szolgáltatónak nem sikerült megfelelő módon leállítania a 2022-ben pályára állított EchoStar–7 nevű műholdat, ezért 150 ezer dollár bírságot szabott ki.
Ez a bizottság első ügye az űrszemétszabályozás terén – írta közleményében a műholdas távközlési szolgáltatások engedélyezéséért felelős FCC.
A műhold működési élettartamának végéhez érve a Dish az előírt magasságnál alacsonyabbra helyezte az eszközt, ami felveti az űrszemét problémáját. Az űrben keringő hulladékok veszélyeztethetik például az űrhajókat – közölte az FCC.
A Dish még 2012-ben ígéretet tett arra, hogy a leselejtezett műholdat 300 kilométerre a működési keringési pályája fölött helyezi el, de mivel kevés lett az üzemanyag, a mesterséges égitestet végül alacsonyabb, 120 kilométeres magasságon hagyta sorsára.
„A műholdas műveletek elterjedésével és az űrgazdaság felgyorsulásával meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a szolgáltatók betartják a rájuk vonatkozó kötelezettségeket” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban az FCC vezetője, aki áttörő jelentőségű elszámoltatásnak nevezte a 150 ezer dolláros bírság kiszabását.