Krónika
Bosnyák Barbie-kat készít egy szarajevói kislány
„Megpróbáltam jobban megcsinálni, és azt hiszem, sikerült”

A 11 éves Esma Gljiva több mint egy hónapja foglalkozik Barbie-ruha-tervezéssel Szarajevóban.
Esma elmondta: megelégelte, hogy a helyi szuvenírüzletben kapható babák végtagjai nem mozognak, és nem lehet rajtuk ruhát cserélni, mert a testükre van ragasztva.
„Néhány, népviseletbe öltöztetett baba is volt köztük, de még csak nem is voltak igazi babák, nem viseltek normális ruhát” – mutat rá az ötlet hátterére Esma.
„Megpróbáltam jobban megcsinálni, és azt hiszem, sikerült” – teszi hozzá.
Esma az általa készített, egyedi mintázatú ruhákat viselői Barbie-babáit Bosnyák Barbie-nak nevezi. Párját ritkító remekművei iránt folyamatos a kereslet, eddig a többi között Norvégiából, Nagy-Britanniából, Bulgáriából, Csehországból és Türkmenisztánból kapott megrendeléseket.
A fiatal divattervező nagyon ügyel az aprólékos részletekre. Babáit három különböző vallási felekezet, a keresztény, a muszlim és az ortodox előírásoknak megfelelően öltözteti fel, ráadásul külön figyel a babák hajviseletére és miniatűr ékszereinek elkészítésére is. Esma már Ken ruháinak tervein is dolgozik.