Krónika

Albinó kenguru született Szigetbecsén, fotókon a csodaszámba menő csöppség

Arra kérik a látogatókat, hogy segítsenek nevet találni a kis jövevénynek

A szigetbecsei Vadvirág Élménybirtok Vadvirág Majorjának lakói örömteli eseménynek lehettek szemtanúi – derült ki a major hivatalos közösségi oldaláról.

Albinó kenguru született Szigetbecsén, fotókon a csodaszámba menő csöppség
Ő az első erszényes, aki a majorban született
Fotó: Vadvirág Major/Facebook

Mazsola, az egyik Benett-kenguru ugyanis a napokban adott életet kicsinyének, egy albínó kengurunak. Az anya rendkívül meglepte gazdáit, akik olyan örömmel fogadták a kis jövevényt, hogy meg is mutatták a nagyközönségnek – írta a Tények.hu.

Ő az első erszényes, aki a majorban született, a különleges bundája miatt pedig sokkal több odafigyelést és törődést igényel – írták Facebook-bejegyzésükben.

Objektum doboz

Mazsola, az anyuka sokáig velünk lakott a házban, velünk nőtt fel, így számára a többi állat jelenléte eleinte furcsa volt. Gondoltuk, egy társnak nagyon örülne, így került a birtokunkra Palika, akivel rövid időn belül szerelembe estek, és ennek a románcnak az ajándéka lett a kis albínó kenguru

– mondta Fejes Orsolya, az élménybirtok tulajdonosa.

A kenguruk több mint féléven keresztül nevelgetik a picinyüket az erszényükben, majd amikor a csöppség készen áll az önálló életre, akkor elhagyja a védelmet nyújtó vackot.

A kenguru érkezése váratlanul érte a major tulajdonosait, így névvel sem készültek, ezért arra kérik a látogatókat, hogy segítsenek nevet találni a kis jövevénynek.

A javaslatokat a Vadvirág Major Facebook-oldalára várják augusztus 11-ig.