Krónika

Olyan bakit szúrtak ki az Oppenheimerben, amihez nem elég csak szemfülesnek lenni

Ehhez hardcore-nak kell lenni

Az Oppenheimer Christopher Nolanhez méltó módon jól összerakott, profi film, ami csavaros sztoriban meséli el az atombomba megalkotásának történetét a projektet vezető Robert Oppenheimer érési sztorijával és politikai konfliktusaival párhuzamosan – írja az IGN.

Olyan bakit szúrtak ki az Oppenheimerben, amihez nem elég csak szemfülesnek lenni
Részlet az Oppenheimer című filmből
Fotó: NorthFoto

Nolan olyannyira komolyan vette a történelmi hitelességet, hogy a főhőst lejárató meghallgatások valódi dokumentációjából adaptálta a dialógusokat. Ám van benne egy olyan baki, amire lehet, inkább csak a történészek vagy a heraldika (címer- és zászlótan) szakértői figyeltek fel: az amerikai zászlón a kelleténél több csillag szerepel.

Többek között a CNN jelentette, hogy a közösségi oldalakon több néző is felhívta a figyelmet arra, hogy az Oppenheimer egyik 1945-ös jelenetében, már a sikeres bombateszt után, az ünneplés során látható egy beállításban az Egyesült Államok csillagos lobogója. Nem hisszük, hogy az átlagnéző erre felfigyel, hiszen alig van idő arra, hogy megszámoljuk. Van azért képkivágás a hivatalos sajtóanyagban, úgyhogy ezt be is szúrtuk a cikkbe. A probléma az, hogy az Oppenheimerben felfedezhető zászlón 50 csillag szerepel. A csillagok ugyebár az államokat, a sávok pedig az USA függetlenségét kikiáltó kolóniákat jelképezik. A csillagok köre a történelem során bővült, és akármilyen meglepő is, de még a 20. század közepén sem volt teljes – mármint a jelen felől nézve. 1945-ben még az 1912-ben elfogadott 48 csillagos zászló volt érvényben, mivel Alaszka és Hawaii csak 1959-ben váltak hivatalosan az USA államaivá. Úgyhogy az 50 csillagos lobogót csak 1960-ban vezették be az Egyesült Államokban.

Persze vannak más képsorok is a filmben, amelyeken tisztábban kivehető a zászló, és állítólag ezeken már a 48 csillagos változat látható. Úgyhogy egy néző teóriája szerint Nolan részéről ez nem baki, hanem easter egg, illetve tudatos utalás: azaz a színes jelenetek ugye Oppenheimer szubjektív nézőpontját tükrözik, ezért értelmezhető úgy a baki, hogy ő az 1960-as évekből így emlékszik vissza, hogy 50 csillagos már a zászló. Ezzel csak az a probléma, hogy a film jelenje 1954, a tudós meghallgatása, innen tekintünk vissza az 1920–1940-es évekre és előre az 1960-as évekre. Szóval az 1954-es Oppenheimer az emlékező, márpedig 1954-ben még semmiképp sem volt 50 csillagos az amerikai zászló.

Az Oppenheimer történelmi hitelességét a lap is megvizsgálta ebben a cikkben. Sőt mi több, a címszereplő tudós unokája is véleményezte a filmet.

Kapcsolódó írásaink