Krónika
A Google Térképen bukkant rá hét éve halott barátjára a nő

Emily Watlington a Twitteren osztotta meg a képet, a bejegyzéséből pedig az is kiderült, miért. „Tavaly elvesztettem egy jó barátomat, és nagyon hiányzik. De örökké táncolni fogunk a Google Mapsen” – olvasható a bejegyzésében, amit néhány hónapja osztott meg a világgal. Azóta az is kiderült, a kép az Egyesült Államokban, Cambridge-ben készült hét évvel ezelőtt. Érkeztek az együttérző visszajelzések, számítani lehetett rá, aztán váratlan fordulat történt – írja a Femcafe.
A poszt hamar felkapott lett, ami miatt kiderült, hogy Emily esete nem egyedi. A kommentek között sorra kezdtek felbukkanni a hasonló felfedezések, olyan emberek kommentjei és képei, akik hasonlón mennek keresztül – írják.