Krónika
Idő kell, hogy feldolgozzam – reagált a nő, akit egy férfi győzött le a szépségversenyen
A verseny után egyébként az internetezők közül sokan siettek biztosítani a második helyezettet, számukra ő az igazi holland szépségkirálynő

Rikkie Valerie Kolle, a biológiai férfiként született transzgender modell, aki megnyerte a Miss Hollandia 2023-at, fürdik a hirtelen jött ismertségben. Népszerűséget azért nem írhatunk, mert mint az a kommentekből kiderül, az internet népét legalábbis megosztja a sikere, a bejegyzésekben valósággal szétszedték őt. Igaz, egy interjúban elárulta, ez őt kevéssé érdekli, bírálóinak azt üzente, köszöni nekik a még nagyobb nyilvánosságot, és nem fognak megszabadulni tőle – olvasható a magyarnemzet.hu oldalán.
Kétségtelenül rá irányul most a reflektorfény, nemcsak a közösségi médiában aktív, de interjút adott a BBC-nek, az El Paísnak és más lapoknak is.
Az viszont már kevesebbeknek jutott eszébe, hogy feltegyék a kérdést: vajon mit éreznek azok a lányok, akik alulmaradtak egy biológiai férfival szemben?
Nos, a második helyezettként végzett Nathalie Yasmin Mogbelzada napokig teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. A verseny előtt még büszkén és izgatottan írt várakozásairól, amelyet aztán hosszú csend követett. Végül csütörtökön megtörte a hallgatást, új Facebook-bejegyzésben köszönte meg a támogatást, és értékelte az eredményeket. – Természetes ilyenkor egy kis csalódottságot érezni, amikor ráébredsz, hogy örökre szertefoszlik az álmod, hogy a Miss Universe színpadára lépj. Ezért a célért dolgoztam az elmúlt években, de múlt vasárnap kiderült, hogy Istennek más tervei vannak velem.
Még kell egy kis idő, hogy ezt feldolgozzam – írta keserűen. Röviden, de a körülményekhez képest rendkívül fair módon kommentálta Rikkie Valerie Kolle győzelmét is.
A győztes kétségtelenül birtokában van olyan különleges tulajdonságoknak, amelyet a bírók értékeltek, ezért gratulálok Rikkie Valerie Kollének az eredményéhez – üzente, amivel mintha inkább a zsűrire hárította volna a felelősséget. Érdekesség, hogy az eredetileg angol nyelvű bejegyzésben ő is végig női személyes névmást (her) használ – írja a magyarnemzet.hu.
A verseny után egyébként az internetezők közül sokan siettek biztosítani a második helyezettet, számukra ő az igazi holland szépségkirálynő.
A fiatal lány amszterdami születésű, folyékonyan beszél a holland mellett szlovákul és angolul is, továbbá valamelyest kínaiul, franciául és németül. Kínai tudását onnan szerezte, hogy kommunikációt és médiát tanult egy kínai egyetemen, de üzleti diplomáját már Amszterdamban szerezte. A közösségi médiában komoly követőtábora van, emellett szülei görög éttermében pincérnőként és pultosként segített be. Korábban már több szépségversenyen is megmérette magát, amelyeken remek eredményeket ért el, többet meg is nyert.