Krónika
Lezárták az izlandi vulkánkitörés környékét a kíváncsiskodók miatt
A tűzhányó hétfőn tört ki a Litli-Hrútur-hegy közelében

A szigetország polgári védelmi hatósága szerint a lávafolyamhoz vezető túraösvényt legalább szombatig lezárják a turisták és a mentőegységek biztonsága érdekében.
A hatóság egyik szóvivője a RÚV izlandi közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a füstképződés még mindig jelentős, amely miatt emberek betegedtek meg. Mindemellett – mint fogalmazott – a lávafolyamokhoz túrázók viselkedése „sem volt éppen példaértékű”.
Mintegy száz fő látogatott el a kráterhez. A helyszínen készült felvételeken két férfit lehetett látni, ahogy felmásztak a frissen képződött kráterre dacára annak, hogy abból izzó láva buggyant a felszínre.
A tűzhányó hétfőn tört ki a Litli-Hrútur-hegy közelében a viszonylag gyéren lakott Reykjanes félszigeten, amely mintegy 40 kilométerre délnyugatra található a fővárostól, Reykjavíktól.
A hatóságok kezdetben még engedélyezték a túrázóknak, hogy megfigyelhessék a természeti jelenséget, igaz, figyelmeztettek mindenkit a veszélyekre.