Krónika
Kincsekkel teli sírokat és 300 ezer éves baltákat találtak
A felfedezett tárgyak közül a legérdekesebb két hatalmas, kovakőből pattintott balta

A jégkorszakból származó leletekre egy víznyelő lyukban találtak rá – írta meg a 24.hu.
A felfedezett tárgyak közül a legérdekesebb két hatalmas, kovakőből pattintott balta, amelyek a Nagy-Britannia területén talált legnagyobb őskőkorszaki kőeszközök közé tartoznak.
A nagyobbik baltafej hossza 29,5 centiméter, ami a szakértők szerint olyan nagy, hogy nehéz elképzelni, hogyan használhatták ezeket az eszközöket. A régészek szerint ormótlan méretük miatt könnyen elképzelhető, hogy ezeknek a baltáknak elsődleges szerepük nem a hatékonyság, hanem az erő szimbolizálása volt.
Az őskőkorszaki tárgyak mellett az ásatások során egy nagyjából 2000 éves római temetőt is felfedeztek. A kutatócsapat a helyszínen 25 ember maradványait találta meg, akiket agyagedények, állati csontok, karkötők és egyéb értékek, illetve személyes tárgyak kíséretében helyeztek örök nyugalomra – olvasható a portálon.