Krónika

Elítélte a svédországi Korán-égetést az orosz törvényhozás

A svédországi Korán-égetés téma volt Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő csütörtöki sajtóbeszélgetésén is

Nyilatkozatban ítélte el az orosz parlament alsóháza csütörtöki plenáris ülésén, hogy a svéd hatóságok nem akadályozták meg a Korán elégetését a stockholmi főmecsetnél, az iszlám íd al-adha – áldozat ünnepének – első napján.

Elítélte a svédországi Korán-égetést az orosz törvényhozás
Elítélte a svédországi Korán-égetést az orosz törvényhozás
Fotó: AFP/TT News Agency/Stefan Jerrevang

„Az Állami Duma (alsóház) képviselői határozottan elítélik a svéd hatóságok által jóváhagyott újabb vandál cselekményt, és felszólítják őket, hogy hozzanak intézkedéseket a jogsérelmek és a muszlimok vallási érzelmeinek megsértése ellen” – szól az állásfoglalás.

A Vjacseszlav Vologyin házelnök kezdeményezésére elfogadott nyilatkozat szerint az ilyen akciók „szélsőséges megnyilvánulások előfeltételeit teremtik meg, és durván megsértik az ENSZ Alapokmányának céljait és elveit”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda este, a dagesztáni Derbentben a Dzsuma mecsetet felkeresve az hangoztatta, hogy a muszlimok szent könyvének szentnek kell lennie mások számára is.

„Tudjuk, hogy más országok másképp cselekszenek. Nem tisztelik az emberek vallási érzelmeit, és azt is mondják, hogy ez nem bűncselekmény. A mi országunkban ez az alkotmány és a büntető törvénykönyv 282. cikke szerint bűncselekmény. Ez a tiszteletlenség, a vallások és felekezetek közötti viszályra való felbujtás bűncselekménye. És mi mindig be fogjuk tartani ezeket a jogszabályokat” – mondta Putyin, aki a mecsetben egy Koránt kapott ajándékba.

A svédországi Korán-égetés téma volt Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő csütörtöki sajtóbeszélgetésén is, ahol a szóvivő gyakorlatilag megismételte az elnök szavait.

Stockholm központjában Salwan Momika 37 éves iraki bevándorló rendőri engedéllyel oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből. A Koránra előzőleg szalonnát helyezett, ami a hívőket súlyosan sértő gesztus volt. Momika ellen utólag „etnikai vagy nemzetiségi csoport elleni izgatás”, továbbá a tűzgyújtási tilalom megszegése miatt eljárás indult, de előzetesen a rendőrség engedélyt adott akciójára.

Kapcsolódó írásaink