Külföld

Marokkó hazahívta nagykövetét Svédországból a Korán-égetés miatt

Marokkó meghatározatlan időre visszahívta svédországi nagykövetét, egyben a külügyminisztériumba kérette Svédország rabati ügyvivőjét, miután egy férfi széttépte és elégette a Korán muszlim szent könyv egy példányát Stockholm központi mecsetjének közelében szerdán.

Marokkó hazahívta nagykövetét Svédországból a Korán-égetés miatt
Aziz Akhannouch
Fotó: AFP

A marokkói fővárosban, Rabatban közölték Svédország külképviseletének ügyvivőjével, hogy a királyság határozottan elítéli „a támadást”, és elutasítja a „sértő és elfogadhatatlan” cselekedetet. Marokkó szerint a svéd kormány a felelős azért, hogy az effajta provokációk megismétlődhetnek.

Salwan Momika, egy Svédországba menekült 37 éves iraki férfi megtaposta a Koránt, szalonnaszeleteket csúsztatott bele, majd elégette néhány oldalát. A demonstráció a svéd főváros legnagyobb mecsetje előtt történt mintegy száz bámészkodó jelenlétében. Az eset egybeesik az íd al-adhával, a muszlimok világszerte megtartott áldozati ünnepével.

Az iraki kormány „betegnek és szélsőségesnek” nevezte a cselekedetet, és úgy vélte, ez és az ehhez hasonlók „a gyűlölet és ellenségeskedés szellemét tükrözik, amiknek semmi közük a szólásszabadsághoz”. Felszólították az érintett kormányokat, hogy akadályozzák meg a maroknyi szélsőséges nemkívánatos következményekkel járó tetteit. Washington és Ankara is elítélte a történteteket.

A svéd rendőrség előzetesen jóváhagyta ugyan a „tiltakozóakciót”, de azt követően eljárást indított „etnikai vagy nemzetiségi csoport elleni izgatás” címén, továbbá azért is, mert a tett elkövetője megszegte a Stockholmban érvényben lévő tűzgyújtási tilalmat.

Egy svéd–dán jobboldali szélsőséges már tavaly januárban elégette a Korán egy példányát Törökország stockholmi nagykövetsége közelében, kiváltva a muszlim világ haragját.

A Svédország NATO-csatlakozását egyelőre nem támogató, illetve feltételekhez kötő Recep Tayyip Erdoğan török elnök akkor azt mondta, Svédország nem csatlakozhat a NATO-hoz, amíg engedik, hogy az iszlám szent könyvét utcáikon égessék.

Kapcsolódó írásaink