Krónika
Megpróbálták elrabolni az űrlények, szamurájkarddal védte meg magát a rettegő férfi
Egészen sokkoló dolgokat állít a földönkívüliekkel kapcsolatban egy férfi

Egy John Edmonds nevű férfi már tíz éve egy olyan birtokon él, ahol rendszeresek az UFO-észlelések – sőt, állítólag nem egyszer harcolt is űrlényekkel.
A Csillagpor Farm egy olyan hely, ahol már hosszú ideje úgy gondolják az emberek, hogy valamilyen különleges kapcsolatban lehet egy idegen civilizációval. Ezzel valószínűleg John Edmonds is egyet tud érteni, mivel állítólag olyan dolgokat élt át az utóbbi két évtizedben, amelyek igazi rémálomnak számítanak, és egészen hihetetlenül hangzanak.
A férfi a saját elmondása szerint eddig 18 földönkívüli lényt ölt meg egy szamurájkarddal, miközben megpróbálták elrabolni őt. De elvileg nem egyszerű megölni őket, mivel csak akkor halnak meg, ha levágják a fejüket. A testek viszont eltűnnek, de még így is sikerült vér-, illetve bőrmintát gyűjtenie John Edmondsnak – bár a vizsgálatok nem jutottak ezzel kapcsolatban semmi érdemlegesre.
A férfi szerint volt, hogy egy tölcsér alakú fény jelent meg az égen, és elkezdte felszippantani őket a feleségével, de ő nem hagyta, és gépfegyverrel tüzet nyitott az UFO-ra, ami ennek hatására elengedte őket.
Megesett, hogy a saját házában is üldözőbe vett egy idegen lényt, szóval valóban rettenetes dolgok történtek vele – ha egyáltalán igaz, amiket állít, ugyanis sokak szerint csak figyelemre vágyik, azért mond olyasmiket, hogy a birtok előző tulajdonosai nyom nélkül felszívódtak, meg ehhez hasonlók.
John Edmonds amúgy éppen ötmillió dollárért, azaz nagyjából 1,6 milliárd forintért árulja az otthonát, vagyis könnyen lehet, hogy csak azért „meséli” ezeket a történeteket, hogy sikerüljön jó áron eladnia a birtokot – mindenki eldöntheti magának, hogy hisz-e a férfinak.