Krónika
Napokig is eltarthat a lezuhant magyar helikopter roncsainak kiemelése
Horvátország több régiójából is érkeztek hegyimentők

Horvátország több régiójából is érkeztek hegyimentők a Sibenik melletti Cikola-kanyonba, ahol szerda dél körül lezuhant egy magyar katonai helikopter. A meredek, sziklás hegyoldalban csak különleges technikával és szigorú biztonsági intézkedések mellett lehet megközelíteni a baleset helyszínét. A holttestek elszállítása után most a roncsok kiemelése a következő feladat, jelentette a helyszínről az M1 tudósítója.
„Ebben majd a horvát hegyimentő szolgálat munkatársai fognak kézi erővel részt venni. Mivel a baleset rendkívül nehéz terepviszonyok között történt, ezért nagyon nehéz volt a felkutatás és a vizsgálat folyamata is” – mondta Sasvári Bernadett tudósító.
A szolnoki helikopterdandár katonái két Airbus H145-ös géppel kéthetes nemzetközi kiképzésen vettek részt Horvátországban. Sajtóhírek szerint az egyik helikopter azért zuhant le, mert szerda dél körül, úton a bázis felé, a kanyonban egy, a folyómeder felett kifeszített, átcsúszópályaként használt acélsodronynak ütközött.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a drótkötél szerepelt-e a pilótáknak kiadott térképeken.
Ács Tibor ügyvéd korábban katonai ügyészként maga is vizsgált légi balesetet. A Híradónak azt mondta: egy nemzetközi kiképzés vezetőjének minden, a feladat végrehajtásával kapcsolatos adatot át kell adnia a részt vevő országok képviselőinek.
„Egy repülési feladatnál – nemzetközi kiképzésnél is – készül egy repülési terv, illetőleg a repülési feladat előtt van egy felkészülés. A felkészüléshez a feltételeket szintén ennek a vezetőségnek, illetőleg a vezetőnek kell biztosítania” – magyarázta Ács Tibor ügyvéd.
A Honvédelmi Minisztérium csütörtökön azt írta: a területen talált roncsokat és minden fellelhető darabot összegyűjtenek, majd Magyarországra szállítják további elemzésre. A magyar katona földi maradványait – a korábban megtalált két társáéhoz hasonlóan – Splitbe szállítják.