Krónika
A Pakisztán legveszélyesebb hegyén lévő magyar hegymászó akut hegyi betegséggel küzd

Elmondása szerint AMS tünetekkel küszködik, éppen ezért lassabban haladt a korábban már elhelyezett depójuk felé, ahová szűk három óra alatt ért fel. Innen haladtak tovább egészen 5450 méteren lévő lapos platóig, ahol az első tábort alakították ki.
„A délután hátralevő részében agonizálunk, és a magasság érezhető hatásaitól szenvedünk”
– írja a magyar hegymászó. Hozzáteszi: a feje mintha abban a pillanatban akarna apró darabokra szétrobbanni a halántékánál, de egy erős Ibuprofen hamarosan helyre rakja. A páros ezt követően vizet olvasztott és hálózsákjuk meleg takarásában elszürcsölték tanyasi májgombóclevesüket.
„Minden hasonlóan összetett és megerőltető mozgást követően (lásd 1 liter hólé olvasztása), 20 percet lihegünk oldalunkon fekve, mielőtt újra összeszedjük az energiát tevékenységünk folytatásához” – hangsúlyozta Kerekes Bence. Ebből is látszik, mennyire embert próbáló környezetben próbálnak akklimatizálódni a Hindukus zord viszonyaihoz.