Krónika
Magyarországon is léteznek ufóakták

Magyarországon is léteznek ufóakták – szögezi le már a cikk elején a lap. Mint írják, ezeket többnyire olyan amatőr kutatók igyekeznek feldolgozni, mint Miskolci László, aki több ezer jelentést nézett át az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában, illetve a Hadtörténeti Levéltárban.
A titkosítás alól feloldott iratok egyikében Miskolci elmondása szerint részletesen beszámoltak arról, hogy Taszáron a repülőtér egyik leszállópályáján megjelent egy ismeretlen, addig soha nem látott repülő tárgy, amelynek pontos alakját nem tudták megadni, mivel a közvetlen közelében valamilyen fizikai, vagy optikai jelenség csak sejtetni engedte azt. Ekkor 16 MiG–21-es vadászgép emelkedett levegőbe az elfogására. Az idézet III/2-es B alosztályának 1969. május 12-én keltezett jegyzőkönyvéből való.
De mi a helyzet az 1992 utáni, még nem kutatható iratokkal? A Blikk megkereste a honvédelmi tárcát, ahonnan az alábbi válasz érkezett:
„Az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ egyik legfontosabb feladata hazánk légterének a folyamatos ellenőrzése, amely magában foglalja a légtérben zajló repülések és egyéb jelenségek detektálását és azonosítását a rendelkezésünkre álló technikai eszközök segítségével. A légtérben észlelt jelek, jelenségek nem minden esetben származnak repülő eszköztől, előfordulhat ugyanis, hogy bizonyos meteorológiai jelenségek vagy nagyobb madárrajok akkora visszaverő felületet képeznek, amelyet a radarok is érzékelnek. Az azonosítási folyamat során ezeknek a megfelelő csatornákon keresztül utánajárunk, és tisztázzuk az okokat. Munkánk során nem észleltünk még olyan jelenséget, amely esetében felmerült volna a földönkívüli eredet.”