Krónika

Földönkívüliek űzték a felszínre az atom-tengeralattjárót

A titkosítás alól feloldott hivatalos iratok Oroszországban is ezerszámra tartalmaznak megmagyarázhatatlan jelenségről szóló leírásokat

Mintegy 15 ezer UFO-észlelést rögzítettek 1945 után a Szovjetunió területén – írta meg az Origo, mely cikksorozatban dolgozza fel a nyugati és orosz hatóságok által nyilvánosságra hozott, azonosítatlan repülő vagy úszó tárgyakról szóló dokumentumok legérdekesebbjeit.

Földönkívüliek űzték a felszínre az atom-tengeralattjárót
Képünk illusztráció
Fotó: DVIDS / AFP

Az aktákban szerepel egy szovjet, nukleáris meghajtású tengeralattjáró furcsa esete. A portál azt írja, az 1980-as évek elején a Csendes-óceánon hat azonosítatlan, víz alatt úszó tárgyat észlelt a szonárjával egy atom-tengeralattjáró legénysége. A különös tárgyak egymás mellett haladtak, egyenesen a 260 méter mélyen úszó tengeralattjáró felé. A cikk szerint az igazi megdöbbenést az okozta, hogy valamennyi a víz alatt óriásinak számító, óránkénti 400 kilométeres sebességgel közlekedett.

Ennek kapcsán idézték Nick Pope-ot, a brit védelmi minisztérium egykori UFO-kutatóját, aki fontosnak tartotta kiemelni: itt nem akár bolondnak is nevezhető civilek, hanem egy nagy csoport képzett és tapasztalt haditengerész beszélt azonosítatlan, nagysebességű járművekről.

A források szerint a szovjet kapitány végül úgy határozott, hogy minimálisra csökkenti a sebességet, mire a hat úszó tárgy is lelassított valamelyest, de továbbra is egyértelműen a tengeralattjáró felé száguldottak. Az ütközéstől tartva a parancsnok vészemelkedést rendelt el. A tengeralattjáró így tulajdonképpen a felszínre menekült. Ott a kapitány felemelte a periszkópot, hogy gyorsan körbe tudjon nézni, s azt látta, hogy a hat jármű kiemelkedik a vízből és elképzelhetetlen sebességgel tova repül – írta az Origo.

Az esettel ma foglalkozó szakértők szerint a szovjetek egyértelműen USÓ-t, azaz víz alatti UFÓ-t láttak. A kutatók lehetségesnek tartják, hogy a hat űrhajó valóban ellenséges szándékkal közelítette meg a szovjet tengeralattjárót. De azt sem zárják ki, hogy azért viselkedtek így, mert rájöttek, hogy az emberek felfedezték őket, és minél előbb el akarták hagyni a térséget.

Kapcsolódó írásaink