Krónika
Nem engedték be Németországba a MÁV-Start egyik szerelvényét
350 utas találta magát a cseh határállomás peronján

Az iho.hu vasúti szakportál úgy tudja, hogy a cseh–német határállomáson a vonat kísérőszemélyzetének cseréjekor derült ki, hogy az egyik kocsiban nem működik a légkondi, és az egyik ablak felső, billenő része kitörött - írta meg a Mandíner.
A szerelvény kifogásolható műszaki állapota miatt a DB személyzete elutasította a vonat átvételét, az nem folytatta útját Hamburgba.
Az eset miatt körülbelül háromszázötven utas maradt a děčíni állomás peronján azzal, hogy oldják meg a továbbutazást, ahogy tudják.
A MÁV-START a nemzetközi társvasutak bevonásával azonnal vizsgálatot indított az eset kapcsán.
Az eset már nem először történt, tavaly nyáron több alkalommal is megesett, hogy a németek a Prága felől érkező EC-vonatot nem engedték be az országba, mert az vagy hiányzó kocsival közlekedett, vagy nem volt rajta étkezőkocsi. A németeknek nemcsak a magyar szerelvénnyel vannak gondjaik, a csehek által kiállított szerelvény is maradt már Děčínben - olvaashat a portálon.