Krónika

Harmincöt kilogramm marihuánával ment egy találkozóra a díler

Vádat emeltek ellene

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 31 éves férfi ellen, aki kábítószert terjesztett Budapesten. Elfogásakor mintegy 35 kilogramm marihuánát találtak az autójában – közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Harmincöt kilogramm marihuánával ment egy találkozóra a díler
A férfi 2020. december 2-án kora reggel a gépkocsiját Vecsésen megpakolta marihuánával
Fotó: Northfoto

A vádirat szerint a férfi legkésőbb 2019 decemberétől különböző kábítószerekkel – marihuánával, kokainnal és amfetaminnal – kereskedett Budapesten.

A kábítószereket nagykereskedelmi mennyiségben szerezte be, majd azt a viszonteladókból, illetve fogyasztókból álló vevőkörének értékesítette tovább.

A vádlott a drog beszerzése, valamint a vevőkkel történő egyeztetés során a lelepleződés elkerülése érdekében egy internetes, titkosított kommunikációra alkalmas programot használt – ismertette a főügyészség.

A férfi 2020. december 2-án kora reggel a gépkocsiját Vecsésen megpakolta marihuánával – a 35 műanyag zacskót tartalmazó három papírdobozt az autó hátsó ülésére, illetve a csomagtartóba tette –, majd elindult a X. kerületbe egy találkozóra.

Ott azonban a rendőrök elfogták, az autójában szállított kábítószert pedig megtalálták és lefoglalták.

A nyomozók ezután a férfi XIV. kerületi bérelt lakásában amfetamint, a kábítószerek kiméréséhez használt digitális mérleget, továbbá mintegy 14 millió forintot és több százezer forintnak megfelelő valutát is találtak. A Fővárosi Főügyészség a 31 éves férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó írásaink