Bűnügy
Randidrogot találtak két férfinál Erzsébetvárosban
Több liternyi, randidrogként is ismert GBL-t foglaltak le a budapesti rendőrök a VII. kerületben

A Gina néven is ismert szeren kívül a drog adagolásához használt üvegcséket, valamint csaknem egymillió forintot foglaltak le – tették hozzá.
A rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy 38 éves és egy 40 éves férfit; mindketten beismerő vallomást tettek.
A gyanúsítottak azt vallották, hogy az internetről illegálisan beszerzett anyagot maguk is rendszeresen használták és baráti körükben értékesítették.
A rendőrség közlése szerint olyan adat az eljárás során eddig nem merült fel, hogy a kábítószert más bűncselekmény elkövetéséhez használták volna.
A két gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásukra – áll a közleményben.