Krónika
Több mint 35 millió dollárért kelhet el egy rendkívül ritka rózsaszín gyémánt egy árverésen
A gyémántot hivatalosan lilás rózsaszínnek minősítették

A Sotheby’s aukciósház közlése szerint júniusban árverésre bocsátják a 10,57 karátos, The Eternal Pink (örök rózsaszín) névre keresztelt, rendkívül ritka drágakövet, négy évvel azután, hogy a dél-afrikai De Beers cég munkatársai rábukkantak az egyik botswanai bányájukban.
A gyémántot hivatalosan lilás rózsaszínnek minősítették, ami a Sotheby’s szerint azért számít különlegesnek, mert ez a legértékesebb ilyen árnyalatú gyémánt, amely valaha árverésre került. Az aukciósház közleményében ennél is tovább ment, s úgy fogalmaztak, a kő a történelem legjelentősebb gyémántjai közé kerül be.
A gyémántok értékét jellemzően négy kritérium alapján határozzák meg: karát, csiszolás, szín és tisztaság. Az utóbbi minősítés tekintetében a lenyűgöző követ belsőleg hibátlannak minősítették, vagyis külsőleg szinte tökéletes, és apró hibáit csak nagyon közeli nagyítással lehet látni.
Visszatérve a különleges színre: a követ „fancy vividnek” minősítették, amit a rózsaszín gyémántok mindössze 4 százaléka kapott meg, s ez minősül a legmagasabb intenzitású színfokozatnak.
A CNN jelentése szerint az aukciósház amerikai kontinensért felelős ékszerügyi vezetője, Quig Bruning úgy fogalmazott a gyémántról:
„Ez a szín a rózsaszínnek a legszebb és legkoncentráltabb árnyalata a gyémántokban, amit valaha láttam, vagy ami valaha is piacra került. Az Eternal Pinket ritkasága a művészet végső remekműveihez teszi hasonlóvá – sokkal ritkább, mint egy Magritte vagy egy Warhol.”