Krónika

Alábecsültük az űrből érkező veszélyeket

Egy aszteroida becsapódásának esélye nagyobb, mint eddig hittük

A közelgő aszteroidák felderítésének megvannak a maga technikai korlátjai. Ugyanakkor a múltból itt maradt jelek segíthetnek meghatározni, mire számíthatunk a jövőben. A NASA kutatója szerint alábecsültük a veszélyeket.

Alábecsültük az űrből érkező veszélyeket
James Gavin: Elnézhettünk egy nagyságrendet
Fotó: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

Tudjuk, hogy a Földön akadnak becsapódási kráterek, sőt, az is ismert, hogy ezek nagy részét elmosta az idő ezért nem néz ki úgy a környezetünk, mint például a Hold – hangoztatta a közelmúltban egy konferencián a NASA Goddard Űrközpontjának vezető kutatója. Mint a Mail Online cikkéből kiderül, James Gavin a találkozón egyebek mellett azt mondta, egy aszteroida becsapódásának esélye valószínűleg jóval nagyobb, mint eddig hittük.

Gavin és kollégái évekkel ezelőtt egy új becsapódási katalógus létrehozásába kezdtek. Megállapították, hogy a Földön kialakult kráterek határának tekintett falakon túl is felfedezhetők efféle képződmények. Mindez arra utal, hogy sokkal több nagy becsapódás történt, mint eddig hittük – fogalmazott. Hozzátette, így akár a triplája is lehet a valóság a most ismert számnak.

A lapban ugyanakkor hozzáteszik, a NASA aktívan folytat bolygóvédelmi kutatásokat, és jelen tudásunk szerint olybá tűnik, hogy mostanság nem leselkedik komoly fenyegetés bolygónkra.

Kapcsolódó írásaink