Krónika
Hihetetlen, ennek a kislánynak 12 évesen magasabb az IQ-ja, mint Einsteinnek és Stephen Hawkingnak volt
A Mensa szervezet IQ-tesztjén derült fény a kis zsenire

Matematikus édesanyjának tűnt fel először, hogy a most 12 éves, Manchesterben élő Anwita Patil milyen gyorsan old meg egyes feladatokat, ráadásul azokat nem is az iskolában tanult módszerek mentén teszi, hanem új, kreatív utakat talál a megfejtésekhez – írta meg a Metropol. 11 évesen el is vitték végül a helyi Mensa szervezet IQ-tesztjére, ami igencsak megdöbbentő eredménnyel zárult: a korosztályában elérhető maximális pontot kapta, 162-t, ami önmagában is igencsak megsüvegelendő teljesítmény, azonban ha hozzátesszük, hogy a feltételezések szerint a fizika két állócsillaga, Albert Einstein és Stephen Hawking is „csak” 160 körüli IQ-val rendelkezett, még komolyabb a kis Anwita által elért eredmény.
Azaz a kamasz lány egy igencsak elit klub tagja lett, és még előtte áll az egész élet.
„Amikor megkaptuk az eredményt, azt hittük, ez valami vicc. Azt sejtettük, hogy megkapja a Mensa-tagságot, de teljesen elképedtünk, amikor megjött az e-mail a maximális pontszámról. Anwita rettenetesen boldog, és mi is nagyon büszkék vagyunk rá” – magyarázta a kislány édesapja a Manchester Evening News oldalának, hozzátéve: amikor lánya épp nem matematikai problémákat old meg, akkor előszeretettel táncol vagy zongorázik – olvasható a portálon.