Krónika
Nem a kezével, a szívével öleli Nick Vujicic a feleségét
A végtagok nélkül született prédikátor szerint megállíthatatlan a hit ereje

A negyvenéves Nick Vujicic életfelfogásával rengeteg embert motivál, és visszaadja nekik a reményt saját, rossznak vélt életükhöz. A szerb származású, Ausztráliában született prédikátort hallgatva minden ember egy kicsit magába néz, végig gondolja a saját életét, és elkezdi jobban értékelni azt, amije van.
Teljesen kifejlődött végtagok nélkül született, Vujicicot gyerekkorában sokat csúfolták, bántották. A sok fájdalom miatt először depressziós lett, majd tízévesen megpróbált véget vetni az életének. Fürdés közben egy kádban tervezte halálát, mert akkoriban tudatosult benne, hogy nem lesz sohasem felesége, munkája, sőt úgy gondolta, célja sem lesz az életének.
Elmondása alapján ebben a nehéz időszakban leginkább a hit volt az, ami segítette, de emellett szülei szeretete és támogatása is kellett hozzá, hogy helyesen döntsön a sorsáról: „Döntést kellett hoznom, hogy mérges legyek-e Istenre azért, amim nincs, vagy hálás legyek azért, amim van.”
Tizenhét évesen kezdett el előadásokat tartani – először fiataloknak –, szónoklatában mindig hangsúlyozza Isten szeretetét, és az ember értékességét: „Hazugság azt gondolni, hogy nem érsz semmit!” Tanulmányait is befejezte, diplomát szerzett, emellett pedig számtalan szabadidős tevékenységet kipróbált. Megtanult írni, számítógépet használni, emellett szinte hihetetlen, de focizik, úszik, ejtőernyőzik is.
Fiatalkori félelme, miszerint sosem lehet majd felesége, nem következett be. Nick Vujivicnak ma gyönyörű felesége van, és négy szép, egészséges gyermeke.

Feleségét, Kanae Vujicicot, egy Dallasban, általa tartott előadáson pillantotta meg először. A lány a közönség soraiban hallgatta a prédikátort, amikor Nick kiszúrta a tömegből. Állítása szerint első látásra szerelem volt, így egy barátjától kért segítséget, hogy több információt szerezzen a lányról. Kanae Miyaharának akkor még más barátja volt, de Vujicic megismerése után lezárta korábbi párkapcsolatát. Úgy nyilatkozta, hogy Nickben megtalált mindent, amit egy férfiban keresett.
Egy év után Vujicic meg is kérte a kezét, szájával húzta fel a gyűrűt menyasszonya ujjára, akit 2012-ben vett feleségül. Azóta két fiúk majd két kislányuk született, és boldog családként élnek Texasban.
Amikor azt kérdezik tőle, hogyan tud feleségével végtagok nélkül is mély és intim kapcsolatban lenni, azt válaszolja, hogy habár ő a karjával nem tudja átölelni feleségét a szívével egyre-egyre jobban.
Szombaton este világhírű prédikátort a Papp László Sportarénában hallgathatja a közönség, majd március 13-án, hétfőn 11 órakor ugyanitt kifejezetten az általános iskolásokhoz, gimnazistákhoz fog szólni. Hétfőn délután, 14:30-kor pedig az egyetemisták találkozhatnak vele a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.