Krónika

Nem akciófilmet forgattak: autósüldözés volt Budapesten + VIDEÓ

Egy szűk újpesti utcában végül egy szemből érkező civil autó jelentett csapdát

Egy parkoló autó sofőrjét szerették volna igazoltatni a járőrök a főváros XIII. kerületében, autósüldözés lett belőle – tudósított róla Hirado.hu csütörtökön délelőtt.

Nem akciófilmet forgattak: autósüldözés volt Budapesten + VIDEÓ
Egy budapesti szűk utca jelentette a végállomást a járőrök elől menekülő, kábítószer befolyása alatt álló fiatal sofőrnek csütörtökön délelőtt
Fotó: Facebook/Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az autósüldözésről a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán számolt be.

Objektum doboz

A BRFK tájékozatása szerint a 26 éves sofőr kábítószer befolyása alatt volt, ezért próbált elmenekülni, amikor álltó helyben igazoltatni próbálták a járőrök. A rendőrök a XIII. kerületen át egészen Újpestig üldözték az autót.

A sofőr többszöri felszólítás ellenére sem állt meg, menekülés közben több piros lámpán is áthajtott, valamint a járdán haladó gyalogosokat is veszélyeztette; két embernek félre kellett ugrania a száguldó kocsi elől.

A menekülő fiatalt végül egy szemből érkező civil autó ejtette csapdába egy szűk utcában. Miután a sofőr megállásra kényszerült, a rendőrök utolérték és elfogták.

Az incidens során senki sem sérült meg. A 26 éves K. Benjámint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályára előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A hatóságok kiderítették, a sofőr kábítószertől befolyásolt állapotban vezetett, ezért járművezetés bódult állapotban vétség meglapozott gyanúja miatt is kihallgatták.

A férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését, de nem tett részletes vallomást. A rendőrök a nyomozás befejeztével az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Kapcsolódó írásaink