Ahol az ember és delfin közösen halászik

Az eltűnés veszélye fenyeget egy olyan halászmódszert, melyben immár száznegyven esztendeje működnek együtt az emberek és a palackorrú delfinek. A Dél-Amerikában dívó szokás részeként egy nagyjából hatvan egyedből álló populáció a saját érzékszerveit használva deríti föl azokat a márnarajokat, amelyeket az emberek egyébként nem tudnának észlelni a zavaros vízben.

A munka részeként a cetfélék a halászok felé terelik az állományt, akik általában a sekély vízben állnak, közvetlenül a part mentén. Az állatok folyamatosan jelzik – például fel- és lemerüléssel – nekik, hogy mikor és milyen irányban vessék ki a hálójukat – az ugyanis a delfinek javát szolgálja azáltal, hogy feltöri a gyors halrajt, és megkönnyíti számukra az egyes márnák befogását.

Üröm az örömben, hogy nemcsak az emberrel együttműködő, hanem általában a delfinek populációja is egyre fogy. A kutatók megállapítása szerint ha a folyamatot nem sikerül megállítani, akkor fél évszázad alatt eltűnnek e cetfélék a dél-amerikai vizek mentéről.

A lapban megjegyzik, az emberek és a farkasokból szelídített ebek már harminckétezer éve működnek együtt a zsákmányszerzésben. Ugyanakkor a delfinekkel kapcsolatban az egyik első egyértelmű feljegyzés a Krisztus előtti első századból származik, amikor az Idősebb Plinius megemlítette a cetekkel foglalkozó halászokat a mai Dél-Franciaországban. Azóta legalább tizenhat fajnál mutatták ki az emberekkel való kooperatív interakciót olyan változatos országokban, mint Ausztrália, Mianmar, Mauritánia és Japán.