Krónika

Nem jött be a génszerkesztett hűtlenség

Legendásan hűséges rágcsáló a préripocok. A tudósok eddig úgy hitték, megtalálták az állatkák „szeretethormonát” – s bár azt génügyileg kiszerkesztették belőlük, a csalfaságot mégsem sikerült beléjük plántálni.

Nem jött be a génszerkesztett hűtlenség
Más csemetéit is felneveli, mint a sajátját (képünk illusztráció)
Fotó: Biosphoto via AFP/Stuart Wilson

Az amerikai préripockok (Microtus ochrogaster) jellegzetessége a monogám természet. A hímek egyetlen párzás után „beleszeretnek” párjukba, olyannyira, hogy vele maradnak rövid életük végéig. A l'amour egyébként odáig megy, hogy a hímek a többi nősténnyel szemben kifejezetten agresszívvé válnak. Mivel ez a fajta elköteleződés az állatvilágban eléggé ritka dolog, számos kutató alkalmaz préripockokat a szerelem kialakulásának modellezésére.

Megpróbálták kiszerkeszteni a préripockok szerelmi hormonát, de nem igazán sikerült a kísérlet – írta meg a témához kapcsolódóan a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata a Nature a Neuron nyomán. Mint olvasható, a néhány napja publikált tanulmány megkérdőjelezi azt a több évtizedes kutatást (és vélekedést), hogy az oxitocin („szerelmi hormon”) fehérje a felelős a pocok házi boldogságáért.

Ugyanis a kutatók a CRISPR génszerkesztés segítségével oxitocint nélkülöző rágcsálókat „hoztak létre”, ám ezek még mindig felelős szülők maradtak, és továbbra is monogám kapcsolatokat alakítottak ki társaikkal.

Az oxitocin hormonról régóta úgy gondolják, hogy kulcsszerepet játszik a társadalmi viselkedésben. Az emberben az oxitocin szintje megemelkedik a társas interakciókra válaszul, és a hormon fontos szerepet játszik például a szülés alatti méhösszehúzódások serkentésében és az azt követő tejtermelésben is.

Az e receptort blokkoló gyógyszerek megszüntetik a monogámiát, az egereknél pedig az oxitocinhiányos anyák kölykei nem sokkal születésük után éhen halnak, mert nem képesek szoptatni őket.

Tehát amikor a kutatók és munkatársai a CRISPR-t használták a préripockok oxitocinreceptorát kódoló gén blokkolására, arra számítottak, hogy a hatások hasonlóan pusztítók lesznek. A génmódosított anyák még mindig képesek voltak tejet adni utódaiknak, bár annak mennyisége csökkent, és a kölykök sem nőttek akkorára, mint normális társaik.

A cikk végén hozzáteszik, az új eljárások nyomán számos régi tudományos eredmény megdőlhet, vagy új megvilágításba kerülhet. A kutatók világszerte évtizedek óta vizsgálják az oxitocin szerepét az emberi szociális kötődésekben – és azt, hogy hozzájárulhat-e olyan állapotok kezeléséhez, amelyekben ezek a kötődések érintettek. Ilyen például az autizmus.

Kapcsolódó írásaink