Krónika
Ha nincs segítség, bezárnak a felvidéki adományboltok

A Tartós Szeretet élelmiszergyűjtés a Szlovákiai Református Keresztény Egyház programja – emlékeztet keddi írásában a Felvidék Ma. Mint olvasható, az akció nemcsak a karitatív szervezeteket kapcsolja össze, hanem minden olyan embert, akik jóindulatból cselekszenek, azaz pénzt vagy tartós élelmiszert adományoznak azoknak, akiknek nagy szükségük van a támogatásra.
A reformátusok most közegyházi gyűjtést hirdettek a Diakóniai Központ működésének támogatására. A Komáromban, Rimaszombatban és Királyhelmecen lévő kirendeltségnek összesen tizennégy alkalmazottja van, köztük megváltozott munkaképességűek is, akik nehezen tudnak munkát találni. Az érintettek mintegy háromszáz családnak nyújtanak rendszeres segítséget, nemcsak szimbolikus összegű kezelési költségért nyújtott adományokkal, de szociális és lelki tanácsadás formájában is.
Ugyanakkor a rezsiköltségek és a minimálbér emelkedésével járó többletköltséget a központ már nem tudja kigazdálkodni, így ha nem találnak forrást, az adományboltokat és az irodákat ez év folyamán kénytelenek lesznek bezárni. Az alkalmazottak munkanélkülivé válnak, a családok pedig segítség nélkül maradnak – írja a lap.
Hozzáteszik, a felvidéki reformátusok számítanak a jóérzésű emberek segítségére.