Krónika

A nyúl évét köszöntik világszerte

A hagyományos holdnaptár szerinti új évet ünneplik a kínaiak világszerte szombat este, vasárnap a tigris évét a nyúl éve váltja fel.

A nyúl évét köszöntik világszerte
A kínai csillagképben a negyedik helyen álló nyúl a harmónia és a hosszú élet jelképe
Fotó: AFP

Kínában továbbra is nagy az aggodalom a Covid–19-járvány belobbanása miatt, míg a hatóságok igyekeznek kevésbé komor képet festeni az egészségügyi helyzetről.

A kínai csillagképben a negyedik helyen álló nyúl a harmónia és a hosszú élet jelképe. Kínában éjfékor (közép-európai idő szerint 17 órakor) kezdődött meg az új esztendő.

A koronavírus-járvány kitörése óta ez az első év, amikor a kínai vezetés feloldotta a szigorú korlátozó intézkedéseket, lehetővé téve a családok milliói számára, hogy három év óta először közösen töltsék el a hétvégét.

Az országban uralkodó fesztiválhangulat ellenére az újévi ünnepségeket ismét beárnyékolta a világjárvány. A nagyobb városokban, például Pekingben és Sanghajban már visszatért az élet a normális kerékvágásba a decemberi fertőzési csúcs után, a vidék megpróbáltatása – ahol az egészségügyi ellátás elmaradott, és a modern kórházak többórányi autózásra vannak – még várat magára. Vidéken többnyire idősebb népcsoportok élnek, akiknek nem megfelelő az átoltottságuk. Az állami média szerint a hatvan év felettieknek csupán a 25 százaléka részesült védőoltásban.

A londoni székhelyű Airfinity kutatóintézet szerint a koronavírus-járvány csúcspontja a következő héten várható, akár napi 36 ezer halálesettel. Ez az előrejelzés élesen ellentmond az állami média által közölt, hivatalos adatoknak, amelyek szerint a legutóbbi járványhullámnak összesen mintegy 60 ezer halálos áldozata volt.

Vuhanban, ahonnan a világjárvány 2020-ban kiindult, tűzijátékkal és krizantémokkal fogadták az új évet és emlékeztek meg a Covid–19-betegségben elhunyt hozzátartozókról.

Kapcsolódó írásaink