Krónika
A halálra ítélt mesterkémnek szerepe volt a legjelentősebb iráni atomtudós meggyilkolásában
Mohszen Fahrizade atomtudóst Teherán közelében gyilkolták meg

Akbari 2001-ig a védelmi tárcánál volt miniszterhelyettes, és közeli szövetségese volt Ali Samhaninak, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárának.
Akbari brit-iráni kettős állampolgár. A szerdán ismertetett legfelsőbb bírósági jogerős ítélete szerint „a brit hírszerzés egyik legfontosabb ügynöke volt”, számos államtitkot árult el megbízóinak.
Nagy-Britannia politikailag motiváltnak nevezte Akbari elítélését, és követelte azonnali szabadon engedését.
A brit székhelyű Amwaj Media hírportál szerdán azt írta: Teheránban az utóbbi napokban sok találgatás volt egy őrizetbe vett politikus személyazonosságát illetően, akit „mesterkémként” lepleztek le.
Az ügy mögött hatalmi belharc is állhat, ugyanis amellett, hogy Akbari miniszterhelyettes volt valamikor, az utóbbi időben szoros kapcsolatban állt olyan politikusokkal, akik a szeptember óta tartó országos tüntetéshullám során a megbékélést és a közvetítést szorgalmazták – tette hozzá a hírportál.
A Tasznim iráni hírügynökség tudomása szerint azzal leplezték le Akbarit, hogy hamis információkat továbbítottak neki. A férfi kémtevékenysége keretében állítólag a nukleáris tárgyalásokkal kapcsolatos értesüléseket is megosztott brit megbízóival Mohammed Hatami mérsékelt iráni elnök 1997 és 2005 közötti hivatali ideje alatt.
Mohszen Fahrizade atomtudóst Teherán közelében gyilkolták meg.
A nyugati hírszerzés őt tekintette a titkos iráni atomfegyverprogram atyjának, amelynek Teherán még a létezését is mindig tagadta.