Krónika

Városlakókat bosszant az okos varjú

Az ember–varjú konfliktus most éppen Zalaegerszegen csúcsosodott ki

A mezőgazdasági területeken az ember számára is hasznosan ténykedő madár védelem alatt áll.

Városlakókat bosszant az okos varjú
A városkban sok gondot okozhat ez a madár
Fotó: zeol

A Magyarországon gyakori fészkelőnek számító és rendkívűl intelligens vetési és dolmányos varjú sikeresen alkalmazkodott az ember által megváltoztatott környezethez. Számára mindegy, hogy mezőgazdaságilag hasznosított területről van szó vagy a nagyvárosi nyüzsgő élet az otthona, ugyanúgy megtalálja számítását, mindkét színhely megfelelő számára. A városokban, ahol gyorsan nő az állománya, hiszen biztonságban van, mert lakott területeken nem lehet vadászni, sokan ellenszenvvel viseltetnek iránta, mivel feltúrja a szemeteseket, és kifosztja a kisebb madarak fészkeit. 

Az ember–varjú konfliktus most éppen Zalaegerszegen csúcsosodott ki, ahol megkezdődött a vetési varjak fészkeinek megsemmisítése. Az első fészekkolónia a zalaegerszegi kórház és rendelőintézet mellett jelent meg korábban a Zrínyi úton, ahol már igyekeztek a fészkeket eltávolítani. Most az új telepek eltávolítását először a Dísz téren, a Kossuth utcán és a szalagház mögött álló fákon kezdték, de a következő hónapokban folytatják a munkát a szakemberek, hogy megszüntessék azokat a fészekcsoportokat, amelyek – hanghatás, környezetszennyezés, ürülék miatt –  rontják az ott lakók életminőségét.  Az akció második üteme – faápolással egybekötve – lombhullás után, várhatóan novembertől kezdődik. Ekkor a Deák téren, a Zrínyi úton, a Landorhegyen az intézmények közelében lévő varjúfészkek kerülnek sorra. A város több részén – ahol kevésbé zavaró a jelenlétük az ember számára – háborítatlanul élhetnek a madarak.

A városi polgármesteri hivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási szakreferense Székely Róbert elmondta, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai felmérték a varjúkolóniákat a Zala megyei városban. E szerint 15 telepben közel 300 fészek található. A rovarokat, apróbb rágcsálókat, sáskákat, puhatestűeket is fogyasztó és ezzel a mezőgazdasági területeken az ember számára is hasznosan ténykedő madár védelem alatt áll, eszmei értéke egyedenként 50 ezer forint – írta a Zaol.

A fészkek eltávolítására Természetvédelmi Hatóság engedélyével került és kerül sor, amely 2023. január végéig szól. A madarakat újra a természetes élőhelyüknek számító vidéki területek felé akarják átköltöztetni, ahol ilyen gondok nem keletkeznek. 

A fővárosban is sok gondot okoznak a betelepült madarak. Ezért varjak elleni kukafedőkkel kísérletezik az FKF és a Főkert, miután városszerte a mindig éhes madarak előszeretettel „kukáznak” a fedetlen hulladékgyűjtőkből, hogy aztán dolguk végeztével szemétkupacokat hagyjanak maguk után. A FKF Köztisztasági és a FŐKERT Kertészeti Divíziók szakemberei a probléma megoldására, két módszerrel kísérleteznek. Az egyik egy, a szeméttárolóra szerelhető, felhajtható, nyílás nélküli tető. A másik verziónál van egy kisméretű nyílás, ahol a kisebb szemetet a fedél felhajtása nélkül is be lehet helyezni.

A cégek munkatársai tesztjelleggel húsz hulladékgyűjtőre szereltek fedelet három kritikus területen: a Népligetben tízet, a Tabánban hatot és a Horváth-kertben négyet, és várják, milyen ravaszsággal állnak elő ezek után a varjak.
 

Kapcsolódó írásaink