Krónika
Drogfőnök is volt az ecuadori börtönben kitört erőszak áldozatai között

Az elítéltek közötti késes és lőfegyveres összecsapás sebesültjeinek száma 43, ketten súlyos állapotban vannak. Az erőszak hétfőn tört ki, és kedd hajnalban is tartott még.
A halottak között azonosították az El Patrónnak (Főnök) is nevezett Leonardo Norero drogbandavezért. A hatóság megerősítette, hogy elhunyt, de részleteket csak a családjával közöltek.
A 35 éves Norerót májusban tartóztatták le Guayaquilin egy előkelő negyedében egy rendőrségi razzia során, amikor a hatóság 42 aranyrudat, fegyvereket, ékszereket és mintegy hétmillió dollárt (2,9 milliárd forint) foglalt le. Egyéb vagyontárgyai mellett legalább hét vállalata és luxusingatlanja volt a rendőrség szerint.
A Quitótól 80 kilométerre lévő Latacunga közepes biztonságú börtönében őrizték, míg a tárgyalást várta, ahol kábítószer-kereskedelem és pénzmosás lett volna a vád ellene.
Norerót Peruban is körözték kábítószer-kereskedelem miatt. 2020 közepén úgy sikerült elmenekülnie az igazságszolgáltatás elől, hogy a koronavírus-világjárvány közepette megrendezte a saját halálát, és Ecuadorba menekült a hatóságok szerint. Ügyvédei bemutatták hamisított halotti bizonyítványát, sőt fotóval is alátámasztották a halálát.
Helyi idő szerint kedd délben katonák tucatjai érkeztek a börtönhöz, hogy megerősítsék a biztonságot, és a civil személyzetet evakuálják.
Az elmúlt években számos véres összecsapás tört ki az ecuadori börtönökben a szemben álló bandák között.
Tavaly 316 elítélt vesztette életét az összecsapásokban, idén eddig 106-an haltak meg a hatóság adatai alapján.
A legsúlyosabb összecsapás 2021 szeptemberében történt, a guayaquili börtönben 125 elítélt halt meg. Két hónappal később ugyanabban az intézményben 65 rab lelte halálát a harcokban.