Krónika
Közös albérletüket gyújtotta fel a férfi

A vádirat szerint az elkövető élettárásával élt albérletben a Pilis külső területén lévő tanyán. 2021 év elejére az élettársak kapcsolata annyira megromlott, hogy a nő február 6-án délelőtt elköltözött a tanyáról.
Az elkövető, miután ezt észlelte, a délutáni órákban elhatározta, hogy felgyújtja a házat azért, hogy a nő oda ne is tudjon visszaköltözni. A férfi először kivitte a házból a PB gázpalackot és áramtalanította a házat, majd 15 óra körüli időben egy öngyújtóval meggyújtotta az emeleti hálószobában a matracot. Ezután a földszinten éghető iratokat dobált szét és azokat is meggyújtotta.
Ezt követően a korábban magához vett ingóságaival a pilisi vasútállomásra távozott. A tűz következtében a földszint minden helyisége károsodott, míg a ház tetőtere és tetőszerkezete a tűz következtében megsemmisült.
Az épületben megközelítőleg tízmillió forintos kár keletkezett. Az elkövető ellen a Monori Járási Ügyészség jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat.