Krónika

Százak rekedtek órákra a Csalagútban

Az utasokat végül elővigyázatosságból a szervizalagúton keresztül egy másik vonathoz vezették

Több száz utas órákig vesztegelt a La Manche csatorna alatt Nagy-Britannia és Franciaország között húzódó Csalagútban, miután Eurotunnel vonatuk útközben meghibásodást jelzett.

Százak rekedtek órákra a Csalagútban
Több száz ember rekedt a tenger alatt
Fotó: ujszo.com

A franciaországi Calais-ből az angliai Folkestone-ba közlekedő autószállító vonat utasai mintegy öt órán keresztül várakoztak a tenger alatt elnyúló csatornában.

A Eurotunnel egyik szóvivője elmondta, hogy miután a vonat vészjelzői jeleztek, megállították és átvizsgálták a szerelvényt. Az utasokat végül elővigyázatosságból a szervizalagúton keresztül egy másik vonathoz vezették, amely Folkestone felé tartott.

A Kent megyében élő Michael Harrison a PA brit hírügynökségnek azt mondta, hogy körülbelül tíz perce utaztak, amikor kialudtak a fények, és megállt a vonat. „Azt mondták, meg kell vizsgálniuk a kerekeket, de másfél órával később sem jutottak semmire” – mondta Harrison, hozzátéve, hogy miután újra elindultak, öt perc után ismét megállt a vonat, és némi várakozás után közölték velük, hogy át kell szállniuk egy másik szerelvényre.

Ezt követően a menekülőútvonalon, majd a szervizalagúton keresztül, körülbelül tíz perc alatt jutottak el a személyszállító vonatig, ez azonban indulást követően ugyancsak megállt egy időre.

A birminghami Sarah Fellows szerint „rémisztő” volt a szervizalagút. „Olyan volt, mint egy katasztrófafilm. Csak gyalogoltunk a semmibe, nem tudtuk mi történik” – emlékezett vissza Fellows, aki szerint volt, aki sírt, egy másik utas pánikrohamot kapott.

Az utasok végül hat órával a beszállás után érkeztek meg Folkestone-ba, ahol sikeresen hozzájutottak a korábban az alagútban rekedt személyautóikhoz.

A Eurotunnel franciaországi terminálját kedden késő estig lezárták, a szolgáltató pedig felszólította a Calais-ból induló utasait, hogy szerda reggel hat óra előtt ne érkezzenek az állomásra. A probléma elhárítását követően a menetrendben keletkezett, többórás késés és utastorlódás enyhítéseképp négy további szerelvényt indítottak Franciaországból Nagy-Britanniába.

A Eurotunnel elnézést kért az okozott kellemetlenségekért, és közölte, hogy külön-külön megkeresik az érintett utasokat kompenzációs ajánlatukkal.

Kapcsolódó írásaink