Krónika
Hétfőtől ismét két szakaszon jár a 3-as metró

Augusztus 22-től, hétfőtől hétköznap napközben ismét két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, de a Nagyvárad téren nem áll meg. A Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as metrópótló autóbusszal lehet utazni, emellett a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A pótlóbusz is közlekedik.
A Nagyvárad tér környéke hétköznap napközben a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, valamint a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől a minden nap közlekedő 2M és 24-es villamossal közelíthető meg – ismerteti a BKK közleménye.
Hétköznap esténként és hétvégén a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.
Továbbra is közlekednek az észak-pesti és dél-pesti térségből a metrót elkerülő, alternatív eljutást biztosító járatok.
Augusztus 20-án és 21-én, szombaton és vasárnap az M3-as metró egész nap Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren nem áll meg, a kimaradó szakaszon pótlóbusszal lehet utazni.