Krónika
Egy majom hívta a rendőrséget
A San Lois Obispo megyei seriffhivatal munkatársai a hétvégén egy igen különös hívást kaptak. Nem sokkal a hívás fogadása után azonban a vonal megszakadt. A telefonhívást a hivatal munkatársainak végül sikerült visszakövetniük, a szálak pedig egy helyi állatkerthez vezettek.
A segélyhívás a Paso Roblesben található Zoo to You állatkertből érkezett, azonban a kiérkező egyenruhásoknak nem kellett intézkedniük, hiszen mint kiderült, a hívást az állatkert egyik lakója kezdeményezte, veszélyről pedig természetesen szó sem volt.
A Rout névre hallgató csuklyásmajom egy állatkerti golfkocsiból kaparintott meg egy mobiltelefont, amit annak rendje és módja szerint el is kezdett nyomkodni, aminek a végén sikerült felhívnia a központi segélyhívó számot, a 911-et.
A seriffhivatal egy képet is közzétett a kissé szégyenlős Routról, amelyben jelezték, nem hibáztatják az állatot, hiszen a majom csak azt tette, amit a majmok szoktak.