Krónika
Újraalkotnák a tasmán tigrist
Sok a szkeptikus hang a kihalt erszényes géntechnológiával való felélesztése kapcsán
Bár az elmúlt 86 esztendőben többször látni vélték, a hivatalos álláspont szerint az utolsó – fogságban tartott – és Benjaminnak hívott tasmán tigris (Thylacinus cynocephalus) 1936-ban pusztult el az ausztráliai Hobart Állatkertjében. A BBC szerdai híre szerint azonban mindez hamarosan megváltozhat, hiszen ausztrál és amerikai kutatók több millió dollárt terveznek elkölteni arra, hogy – úgymond – „visszahozzák az életbe” az erszényes farkast.
Mint a portálon olvasható, a projekt mögött álló csapat az őssejtek és génszerkesztési technológia segítségével oldaná meg a kérdést. Az ötlet egyébként nem új, nagyjából az 1990-es évek második fele óta röppennek föl efféle hírek –amelyekből aztán végül rendre semmi nem lett. Mintegy huszonhárom esztendeje, 1999-ben Michael Archer paleontológus gyürkőzött neki a munkának – amit végül mintegy ötvenhétmillió dollár elköltése után 2005-ben „képzelgésnek” nyilvánítottak és elkaszáltak.
A BBC a friss hírrel kapcsolatban idézi Jeremy Austin professzort, az Ausztrál Ősi DNS Központ (ACAD) munkatársát. A tudós a The Sydney Morning Heraldnak még kedden arról beszélt, a természetből eltűnt állatok feltámasztása „mesebeli tudomány”, hozzátéve, hogy a projekt „inkább a médiafigyelem felkeltéséről, mint a komoly munkáról szól”.
Ugyanakkor a Colossal Biosciences amerikai biotechnológiai vállalat lát fantáziát a projektben, ezért korábban úgy döntött, tízmillió dollárt (jelenlegi áron nagyjából 3,911 milliárd forintot) fektet be a Melbourne-i Egyetem csapatába azért, hogy újra köztünk legyenek a tasmán tigrisek. S mivel evés közben jön meg az étvágy, az összeghez a közelmúltban hozzácsaptak újabb ötmillió dollárt is. A vállalat sok más mellett arról is ismert, hogy korábban százötmillió dollárt gyűjtött össze a gyapjas mamut „felélesztésére”. Mivel az erszényes farkas esetében a céldátum 2032, azaz minderre nem holnap fog sor kerülni.
A tasmán tigris hajdan Új-Guineában, Ausztráliában és Tasmaniában élt. A kutyára emlékeztető állatok nem voltak rokonai az ebeknek. Hosszuk akár két méter is lehetett, aminek a farkuk több mint az egyharmadát tette ki. Marmagasságuk nagyjából hatvan centiméter volt, míg tömegük húsz-harminc kilogramm körül mozgott. A korabeli beszámolók eszes, óvatos állatként írják le. A nőstények nyáron (december és március között) hoztak világra kettő-négy fejletlen kölyköt, amelyek körülbelül három hónapig az anyjuk erszényében éltek. Régészeti leletek tanúsága szerint Új-Guinea szigetén is éltek, ahol mintegy 2000 évvel ezelőtt haltak ki. Jelenlétüket néhány csontmaradvány és a bennszülöttek sziklarajzai bizonyítják. Az ausztrál kontinensről való eltűnésüket az ember által behurcolt kutya elvadult változata, a dingó okozta – a két faj között kompetíció (fajok közötti versengés) alakult ki, mivel azonos erőforrásokért küzdöttek. Utolsó menedékük így Tasmania szigete lett – ahol nem éltek dingók. Vesztüket az európai emberek bevándorlása okozta.
