Krónika
A hőség és az aszály is tovább fokozódik a napokban

Honlapján a meteorológiai szolgálat azt írta: Magyarországon nem javul a csapadékhelyzet, csak romlik. Az elszórt záporok eddig is kevés esőt hoztak, és azt is csak kis területre, így az aszály tovább súlyosbodott. Példaként említették, hogy Békéscsaba térségében a napraforgó- és a kukoricaállományok állapota „elkeserítő képet mutat”.
Hozzátették, a folytatás sem ígér sok jót, pedig már a repce vetéséhez kellene a magágyat előkészíteni, de csapadék továbbra is csak alig, elszórt záporok formájában várható. Ráadásul újabb hőhullám érkezik, a hőmérséklet csúcsértéke csütörtökig emelkedik majd, akkor 33–38 Celsius-fokra lehet számítani.
Pénteken érkezik egy hidegfront, amely mérsékli majd a forróságot. A jelenlegi előrejelzés szerint viszont a pénteki fronttal is csak kevés eső érkezik, országos, számottevő csapadékra továbbra sincs kilátás – ismertette a meteorológiai szolgálat.