Krónika

Csúcson az Eurojackpot főnyereménye!

Magyarországon kilencvenhárom hete nem született telitalálat az Eurojackpoton. A tizennyolc államban elérhető játékon pedig legutóbb március 27-én akadt nemzetközi nyertes.

Csúcson az Eurojackpot főnyereménye!
Tíz esztendeje játszhatunk vele
Fotó: DPA/AFP -Sven Simon

Rekordot döntött az idén tizedik születésnapját ünneplő nemzetközi lottójáték. A március 25-én megújult számsorsolás jackpotja most elérte a maximális halmozódás szintjét, azaz a pénteki húzáson bruttó százhúszmillió euró, azaz nagyjából 49,1 milliárd forint várja a játékosokat – közölte tegnap a Szerencsejáték Zrt. Magyarországon egyébként lassan két éve, kilencvenhárom hete nem született telitalálat az Eurojackpoton. A tizennyolc államban elérhető játékon pedig legutóbb március 27-én akadt nemzetközi nyertes egy német polgár személyében.

A sorsolások számát még márciusban duplázták meg, így már nemcsak pénteken, hanem kedden is esély nyílik a szemkápráztató összeg hazavitelére. Az Eurojackpoton eddig összesen három magyar telitalálatos született. Legutóbb 2021-ben az 5. játékhetén, akkor a nyertes bruttó 11,126 millió eurót, azaz durván négymilliárd forintot vihetett haza. Előtte 2019-ben, a 47. játékhéten egy szerencsés harmincmillió eurónak, azaz akkori árfolyamon kalkulálva bruttó tízmilliárd forintnak örülhetett.

Az Eurojackpot 2012-es indulása óta összesen százhuszonegyen tippelték meg helyesen az 5+2 számot. A legtöbb telitalálatos nyertes eddig 2021-ben született – akkor összesen tizennyolcan bonthattak pezsgőt. A legtöbb 5+2 találatost egy húzáson 2017. január 6-án és 2018. november 16-án találták, mindkétszer öt–öt győztest jelentett a játék szervezője. A tíz évvel ezelőtti indulás óta egyébként az összes nyerési osztályt figyelembe véve összesen 317 123 844-en örülhettek a sikernek.

Ha a pénteki sorsoláson egy szerencsés helyesen tippeli meg a számokat, örökre beírhatja magát a játék történetébe, hiszen nemcsak a legmagasabb főnyereménnyel gazdagodhat, hanem ő lesz a megújult Eurojackpot első olyan telitalálatosa, aki a maximális halmozódási összeggel térhet haza.

A lottó nevét az olasz lotto (magyarul: sors, nyeremény) szóból kapta. Idehaza sokáig lutri néven is futott játék Génuából (a mai Genova) származik, ahol a szenátorokat megjelölt golyók segítségével választották ki, mivel annak tagjai közül évente ötöt mindig lecseréltek. A megüresedett helyekre előbb  százhúsz, utóbb kilencven jelöltet iktattak be. A város polgársága minden esztendőben izgatottan várta az ünnepélyes sorsolásokat, és természetesen szinte mindannyian fogadásokat kötöttek a győztes személyére. A minimumot két tanácstag nevének eltalálása jelentette, ám aki teljes sikerrel járt, nagyobb ajándékra számíthatott. Az esedékes évi sorsolással akkoriban megbízott szenátor, Benedetto Gentile (1490–1555) volt az, aki javasolta, hogy a játék hivatalos jelleggel bírjon, jövedelme pedig szolgálja ezentúl az állam céljait. Így a kilencven ember neve mellé egy számot írtak, és a nyereményeket úgy szabályozták, hogy minden megvásárolt sorsjegy már eleve bizonyos profitot jelentsen a kibocsátó hatóságoknak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom